A Kölyök egy elhagyatott, csendesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető déli kocsmában támasztotta a pultot. Odakint már régen besötétedett, bent pedig rémes hangzavar uralkodott - egyesek zenének nevezték azt. Részeg alakok, piti zsebtolvajok gyűltek össze szórakozni, ám a fiú minden felesleges hangot kizárt akkor elméjéből: egyetlen dolog foglalkoztatta.
Miközben kecses ujjai között egy francia kártya lapját forgatta, üresen tekintett maga elé, az indokolatlanul sok mogyoródarabot magán cipelő pultot fixírozta. A karamellás-barna színei a kocsmának összefolytak szemei előtt, a fókusz ismeretlen volt akkor számára. Sem a moraj, sem a körülötte közönséges módon vedelő alkoholisták nem voltak képesek kizökkenteni gondolataiból.
Valaki a távolból egy másik lemezt tehetett fel a fogadó zenelejátszójára, ugyanis a moraj alábbhagyott. Könnyű szaxofon hangja csendült fel, amely szinte az egész helyiséget elnémította: hirtelen konszolidáltnak tűnt minden és mindenki ott. A fiú elméje maradt egyedül zajokkal teli.
A pult mögött álló, poharakat tisztogató, szinte már sztereotipikus látványt nyújtó csapos a Kölyök elé lépett.
- Mit iszol? - kérdezte barátságos mosollyal arcán. A fiú elemelte tekintetét az ujjai közt pihenő kártyáról és a férfira nézett. Végigmérte izmos, kidolgozott testét, melyen valamiért lazán állt egyszerű, fehér felsője. Sokáig legeltette tekintetét borostás, éles állkapcsán, pisze orrán, a szemei körül kialakult nevetőráncain, amik külön-külön lágy, összeségében mégis kemény külsőt kölcsönöztek. Hátranyalt, hosszabb hajában néhány tincs már őszült, de nem a kortól, sokkal inkább a lebuj vezetésével járó stressztől. A fiatalember mindig hosszasan gyönyörködött a csapos arcában, akárhányszor csak ott járt.
- Ma este semmit - fordította vissza fejét a kártyalapra. A férfi meglepődve nézte a fiút, letéve közben kezéből a poharat. A tisztogatásra használt rongyot felcsapta vállára, majd ugyanazt a pultot kezdte támasztani a Kölyökkel szemben, kíváncsian vizslatva őt.
- Nehéz meló?
A fiú megcsóválta fejét.
- Még nem tudom.
- Nem tudod? - húzta fel meglepődve szemöldökét, kicsit közelebb hajolva a fiatalabbhoz. - Hyunjun szarakodik?
- Azt azért nem mondanám - forgatta meg szemét a Kölyök, ahogy egy mély levegőt vett. - De valamiért most rébuszokban beszél.
A férfi ismét kiegyenesedett, újra egy koszos korsót véve kezei közé. Tisztítás közben nem vette le szemeit a fiúról.
- Nos, köztudott, hogy nem vagyok bérgyilkos - szólt ismét, az utolsó szónál látványosan lejjebb véve hangerejét -, de úgy vettem észre így néhány év alatt, amióta ismerlek, hogy te azért elég jó vagy abban, amit csinálsz. Biztos határidőre megoldod ezt is.
- Köszöntem a motivációs beszédet - engedett el egy gúnyos mosolyt a fiú, amely olyan gyorsan suhant át arcán, mintha ott sem lett volna. - De nem arról van szó, hogy ne tudnám megoldani.
- Hát akkor?
A Kölyök ismét felsóhajtott, ezúttal sokkal frusztráltabban.
- Ennek nincs értelme, Jonghye - tárta szét karjait. - Grammatikailag nincs értelme.
- Kölyök… - nevetett fel apukásan az amúgy apukaságtól teljesen távol álló férfi. - Ezen a helyen sok mindennek nincs grammatikailag értelme. Ott volt például…
- Kérlek, ne kezd! - vágott látványosan fájdalmas arckifejezést a fiatalabb, ezzel szakítva félbe a másikat. - Vagy ha nekikezdesz, adj előtte valami erőset! - kopogtatta meg mutatóujjával a pultot, jelezve, hogy inni állt szándékában. A férfi ezen elmosolyodva kapott le egy üveget az egyik magasabb polcról, kiöntve annak tartalmát egy feles pohárba. Az italt a fiatalember elé tolta, aki szinte ugyanazzal a mozdulatta le is húzta azt, lélegzetvétel szerűen.
- Szóval ha már arról beszéltünk, hogy mennyi mindennek nincs értelme… - kezdett bele, ám ismét belé lett fojtva a szó.
- Állj! - tette fel tiltakozásképpen kezét a gyilkos. - Az üveg marad, ha beszélsz.
A Jonghye névre hallgató alig észrevehetően nevetett fel, miközben a Kölyök elé tolta a korábban felszolgált rum maradékát. A fiú töltött magának, majd egy egyszerű legyintéssel jelezte a férfinak, hogy belekezdhet a históriáiba.
- Hol is tartottál? - kérdezte, ahogy puha ajkaihoz emelte poharát. Az idősebb eleresztett egy félmosolyt .
- Kölyök, itt minálunk nem csak grammatikailag nincs értelme semminek - csóválta fejét, miközben a már megtisztított korsókat pakolta a helyére. - Volt értelme a kettéválasztani a várost? Volt értelme a már kettéválasztott város egyik felét elnegyedelni? Van értelme annak, hogy néhányan fent vannak, a legtöbben meg lent? Volt értelme annak a robbanásnak…?
- Jonghye, megint túlzásokba esel! - gyűrte össze két kezével fiatal arcát a Kölyök, ahogy az idősebbet hallgatta. - Úgy beszélsz erről, mintha a magadénak éreznéd.
- A magaménak is érzem! - kérte ki magának a csapos a tiszteletlen hangot.
- Ugyan, kit akarsz átverni? - nevetett fel, miközben ismét rumot töltött kiüresedett poharába. - A Déli körzet legnagyobb fogadóját vezeted, mennyiért is? Havi hárommillió wonért! Jonghye, hárommillió még odafent is megállja a helyét. Ráadásul az égvilágon senki sem baszogat, a legnyugodtabb életed itt neked van!
- Csak mert viszonylag jó dolgom van, még nem azt jelenti, hogy maximálisan elégedett vagyok.
- Senki sem teljesen elégedett, Jonghye! - tárta szét karjait a gyilkos. - De azért nem kéne állandóan játszani a hattyú halálát!
- Én nem… - védekezett volna a pultos, de a fiú félbeszakította.
- Jaj dehogynem! - grimaszolt egyet a Kölyök. - Minden második alkalommal, amikor itt vagyok, előállsz ugyanazzal a harmatgyenge mesével, hogy az égvilágon semminek nincs értelme, és meg kell becsülni, amink van, de ennek ellenére kritikusan kell mindent és mindenkit szemlélni.
- És mi ezzel a baj?
- Semmi - rántott vállat semlegesen a fiú. - Ha a nihilizmusba akarsz temetkezni, mosom kezeimet. És a kritikus gondolkodás is egy remek tulajdonság.
- De? - várta visszafojtott mosollyal a mondat folytatását az idősebb.
- De több mint százötven évvel ezelőtt volt az atomrobbanás, legalább ötven éve ketté van választva Szöul, és ugyanennyi ideje van elnegyedelve az alsóváros - foglalta össze mondanivalóját a fiatalember. - Kicsit megkéstél a helyzetünk gyászolásával, nem gondolod?
A Kölyök lehúzta a maradék rumot, várva némi reakciót a csapostól, ám az hallgatott, mint a sír. Mély sóhajok közepette tette le a pultra az alkoholban és tisztítószerben ázott rongyát, kezdve eltávolodni a fiatalabbtól. Ahogy megkerülte a mérhetetlenül hosszú, diófából faragott pultot, felemelte bal kezét, és egy távolban szorgosan tevékenykedő pincérnő felé intett. A nagy hangzavar ellenére a fiatal hölgy észrevette főnökét, és kíváncsi tekintetét a férfi felé fordította.
- Hyorin, vedd át a helyem! - kiáltott a tulajdonos. A kérést a pincérnő egy bólintással nyugtázta. Mire a lebuj vezetője elfoglalt egy bárszéket a bérgyilkos mellett, addigra az említett alkalmazott már helyette tüsténkedett.
- Erre semmi szükség nem volt - nézett a férfira üres szemekkel a fiatalember.
- Hyorin nagylány, el tudja vezetni a helyet néhány óráig egyedül.
- Milyen szerencsés, hogy ilyen főnöke van - engedett el gúnyos mosolyt a Kölyök, miközben már a harmadik vagy negyedik feles rumot döntötte le.
- Még mindig jobb főnök vagyok, mint Hyunjun.
- Touché! - nevetett fel, ahogy elemelte ajkaitól poharát.
Az idősebb hosszú másodperceken keresztül vizslatta a bérgyilkost, mire az ráemelte tekintetét. A fiatal fiú sötét szemei szinte már-már üvegesen csillogtak, érzelmet lehetetlen volt kiolvasni belőlük. Jonghye akármikor próbálkozott a Kölyök megfejtésével, mindig kudarcot vallott.
- Jungkook…
- Megmondtam, hogy nyilvános helyen ne szólíts így! - szakította félbe azonnal a csapost a fiú, tekintetével ezúttal villámokat szórva a másik felé. A férfi ereiben a vér egy pillanat alatt lassult le, szíve kihagyott egy ütemet, tenyere ok nélkül kezdett el izzadni. Ahogy állta a gyilkos szemek szúrós pillantását, nagyobbat nyelve igyekezett ismét szóhoz jutni.
- Kölyök - javította ki magát az idősebb -, tudom hogy veled felesleges társadalmi vitákba bonyolódni.
- Mégis minden alkalommal bepróbálkozol - kuncogott a fiatalabb, miközben visszafordította tekintetét maga elé. - Hány éve is?
- Tizenkettő.
- Látod, Jonghye, tizenkét éve fárasztasz a hülyeségeiddel - a fiú újra a pultosra emelte pillantását. - És valahogy sosem arról beszélünk, amiről kéne.
A férfi elmosolyodott.
- Igyekszem legközelebb visszafogni magam - reagált csupán ennyit, majd átnyúlt a mogyoró darabokkal borított pult felett, és maga elé helyezett egy poharat. A Kölyök elől elvette a rumos üveget, és ugyanazzal a mozdulattal kiöntött magának is legalább négy centet.
A fiú jobb szeme sarkából figyelte az egyszerű cselekedeteket, időközben ismét ujjai közé vette a korábban sokat forgatott kártyalapot. Halkan megszólalt.
- Nem társadalmilag, vagy éppen grammatikailag nincs értelme a feladatomnak.
- Hát akkor? - emelte fel kíváncsian fejét a csapos. - Hol kéne amúgy lenned?
- Északon - válaszolt monoton hanglejtéssel, mire az idősebb felnevetett.
- Északtól jóval délebbre vagy, fiam! - Hangosan kacagott, mintha élete legfordulatosabb viccét hallotta volna, de a fiúnak a szája legszélsőbb csücske sem emelkedett, még egy negyed centit sem. - Miért nem mész oda?
- Mert nem tudom, mit kéne tennem - pillantott jegesen az idősebbre, kinek arcára fagyott a mosolya. - Nem tudom, mit kéne tennem, mert nem értem a feladatot. Nincs értelme.
Jonghye szemöldökei összeráncolódtak homlokán.
- Mit mondott Hyunjun, amit ennyire nem értesz?
- Nem mondott semmit - egyenesítette ki a hátát a fiú, majd kabátja belsőzsebéből előhúzott egy borítékot. - Ennyit kaptam tőle.
A Kölyök a férfi elé helyezte a kopertát, az pedig bizonytalanul vette kezébe. Lassú, kimért mozdulatokkal húzott elő egy fényképet a borítékból, melyen egy kora negyvenes férfi volt látható. Mandulavágású szemei körül apró nevetőráncok helyezkedtek el, jobb szemöldöke felett egy vertikálisan majdnem teljesen egyenes, már régen begyógyult sebhely éktelenkedett. Ápolt, rendben tartott szakáll borította be szinte az egész arcát, haja még teljesen koromfekete volt, bőrének néhány részén látszódott csupán valós kora. Előkelő, zord kisugárzása az egyszerű fényképen is tökéletesen kivehető volt.
- Ki ez a férfi? - kérdezett végül csak ennyit a lebuj tulaja.
- Seo Sungyeol - válaszolt a fiú, szemeit a fényképről az idősebbre vezetve. - Az Északi körzet feje.
Jonghye ledermedt.
- És mi dolga van Hyunjunnak Sungyeollal, amit veled akar elintézni? - A férfi hangja remegett, nem tűnt már olyan szórakozottnak és magabiztosnak azokban a percekben. Emiatt viszont egy épeszű déli sem hibáztatta volna.
- Ez az, amit nem tudok - sóhajtott a fiú. - Ennyi volt a borítékban: egy fotó az Északi körzet vezetőjéről.
- És a többi?
- Azt valószínűleg a kisujjamból kellene kiszopnom - húzta grimaszra fiatalos arcát a gyilkos, egyre agresszívabban forgatva ujjai közt a kártyalapot. A pultos érdeklődve figyelte a fiú csontos ujjait: illetve a lapot azok között.
- Miért van az a Dáma a kezedben?
Jungkook abbahagyta a babrálást, a hevesen verejtékező csaposra nézett.
- Ez? - mutatta irányába a kártyát. - Még ez is a fénykép mellett volt. Illetve nem csak ez az egy - sóhajtott ismét -, hanem még öt másik.
Az általában barátságos, férfias kiállású bártulajdonos azokban a másodpercekben felismerhetetlenül, rá nem jellemzően kezdett el viselkedni. Akár egy vihar után elmenekült csapzott kutya, úgy lihegett, mintha a levegő nem akarna bejutni tüdejébe. Végtagjai remegtek, a veríték pedig patakokban folyt róla, mint aki alig pár pillanattal előtte lépett ki a zuhany alól. Bal szeme megállíthatatlanul tikkelni kezdett, miközben mindkét kezével megragadta a Kölyök felkarjait. Körmeit a fiú húsába mélyesztette, olyan görcsösen kapaszkodott a fiatalabba, aki döbbenten, értetlenül figyelte a férfit.
A kiüresedett rumos poharak a hirtelen mozdulatok áldozataiul estek: mindkettő összetört a besározott földön. Jonghye szemeiben rémület ült.
- Menj vissza Hyunjunhoz, Jungkook! - suttogta elhaló hangon. - Azonnal!