Piszkos eső mosta Szöul macskaköves utcáit. Benzin és sűrű pára keveredett a hajnali levegőben, egy negyvennégyes férfi bakancs egyenletes léptei törték meg az elhagyatott utca csendjét. A férfi megállt, majd egy omladozó vakolatú téglafalnak dőlt. Vastag ajkai közé cigarettát helyezett, öngyújtója halk kattanása semmisnek hangzott az eső csattogása mellett. Ahogy szájából kikandikált az alig meggyújtott dohánytermék, gomb fekete szemeivel feljebb húzta bal karján kabátja ujját és az óráját kezdte figyelni. Halkan visszaszámolt.
- 3… 2… 1!
Amint elérkezett az utolsó számig is, tekintete átvándorolt a tőle nem messze található emeletes házra, azon belül is a negyedik emeletre, balról a harmadik ablakra. Az említett lakásban felkapcsolódott a villany, és ahogy az egy elhagyta az illető ajkait, hirtelenjében női sikoly hallatta magát. Az utcakövekre verődött mocsok ezt is elnyomta.
A férfi elmosolyodott.
Ellökte magát a koszos faltól, megindult az ablaktól ellentétes irányba, közben kivette szájából a lassan égő cigarettát. Az eső, a léptei, a hajnalból ébredező vagy éppen pont a hajnaltól elálmosodó város zöreje fokozatosan intette csendre az amúgy is halkuló kiáltásokat. A fiatal férfi nedves, koromsötét tincsei közé túrt, majd egyszerű baseball sapka alá rejtette azokat. Egyenletesen járt üres gondolatok között, egy másodpercre sem nézett vissza, még úgy sem, hogy a zajok időközben felélénkültek.
Harmadik cigarettáját is a csatornába hajította, mire teljesen kivilágosodott. Az ébredező, vörösesen fénylő nap megvilágította az előző éjszakai vihar után megmaradt pocsolyákat. Az autók ablakain csörgedező cseppeken látható csillogás sokszor a férfi szemét találta el, zavarva annak látását. Az első, korai járművek a járdára fröcskölték a koszos eső maradványait, ahogy elhaladtak a fiatalember mellett.
Reggel hat is elmúlhatott, mire gyalogtúrája legvégére ért. Kopottas, apró, lepukkantnak könnyen titulálható levesező üvegajtaja előtt állt meg, amelyen az “Open” felirat büszkén villogott. Benyitott, mire feje felett egy kis csengő dalolni kezdett. A helyiség nem csak kívülről, de belülről is kicsinek bizonyult. Egykoron fehér műanyag asztalok sorakoztak egymás mellett, mindössze kettő vagy három. Hozzájuk hasonló székek ölelték őket körbe, középen egy kisebb folyosót szabadon hagyva, hogy az esetleges vendégek a pulthoz tudjanak lépni - amely szintén nem lehetett nagyobb másfél méternél.
Az elszürkésedett, valamikor leánykorában babakéken díszelgő csempén kezdett el lépdelni a férfi, majd leült a pulthoz legközelebbi asztalhoz. Az indokolatlanul morzsás felületre helyezte fel mindkét könyökét, játszadozva az üres poharakkal és egy fogpiszkáló tartóval. A pulton túl lévő, kerek ablakú ajtó hirtelen kinyílt és egy harmincon túli, termetesebb férfi jelent meg, szájából pipa lógott ki, orra előtt pedig szétnyitott újságot tartott.
- “Kwon Minhwant, a déli körzet egyik alvezetőjét holtan találták egy prostituált lakásán, negyven méhcsípéssel testén. Kwon az utóbbi hónapokban nem mutatkozott alvilági körökben, állítólagos milliós tartozásai miatt, melyekről Nam Hyunjun vezetőnek kellett volna beszámolnia” - olvasta fel dörmögős, unott hangszínnel. - “Kwon halála, mint derült égből villámcsapás, úgy érte a szöuli hozzátartozókat és barátokat. Egy ilyen absztrakt tragédiára még a legkreatívabb drámaíró, vagy éppen a legtehetségesebb jós sem számított volna: ugyanis a negyven méhcsípés okozta a férfi halálát. Az egyelőre nem tudnivaló, hogyan és milyen okból kifolyólag kerültek oda az állatok, a nyomozás viszont folyamatban van.” - Ahogy az utolsó mondatot is befejezte, leengedte arca elől a papír-sokaságot, végre megpillantva korai vendégét.
Összeráncolt szemöldökkel vizslatta a fiatal férfit, goromba tekintetéből csak úgy szórta a villámokat. Műanyag papucsának csikorgása nem tette kellemesebbé egyikük reggelét sem - nem beszélve az étellel átitatott kötényéről, illetve fehér, mindenhol foltos asszonyverő trikójáról sem, melyből helyenként kivillantak kunkorodó mellszőrei.
Némán leült a fiatalemberrel szembe.
- Tudod Kölyök - köszörülte meg a torkát -, nem értem, miért kell mindig feltűnősködni. Nem lehet az ilyet csendben intézni?
- Mit? - pillantott fel matató ujjai közül az eddig némán, továbbra is sapkában ülő férfi. - A gyilkosságot?
- Ne nevezd már így! - szólt rá a fiatalabbra. - Nem szeretem ezt a szót, annyira közönséges.
- Lehet, hogy közönséges, de találó is - vont vállat az ifjabb, ahogy egy újabb szál cigarettát készült ajkai közé tenni.
- Elég! - csattant fel a leveses idegesen, és ugyanazzal a lendülettel ki is szedte a dohányt a fiú szájából. - És idebent nem bagózhatsz!
- És az? - mutatott a pipára a másik.
- Nincs meggyújtva.
- De megvolt.
- Meg - bólintott. - Még odakint.
- És?
- A számban maradt, mert így kényelmes - csapott enyhén az asztalra. - Mi közöd van neked ehhez, amúgy is?
A fiú vállat vont, kicsit hátrébb dőlt a székben, megigazítva szemét takaró sapkáját. Csendben ültek egymással szemben, a konyhából kiszűrődő gépek folyamatos moraja biztosított egyedül egyfajta alapzajt.
- Szóval? - törte meg a csendet végül a leveses, ahogy kezébe vette pipáját.
- Szóval…?
- Miért nem lehetett ezt csendben intézni? - A kérdés elhangzásakor a szemei nem a fiún, hanem a falon lévő analógórán pihentek. Fél hét.
- Nem szokásom ezt csendben intézni, csak ha kifejezetten kérik - felelte monoton, kimért hangszínnel, amely egyenesen libabőrbe kergette az idősebbet. - Mi közöd van neked ehhez, amúgy is?
Ám a fiatalember gúnyosan humoros megjegyzése nem nyerte el a leveses tetszését.
- Meg az öreganyád valagát, azt!
Már lendült az idősebb bal keze egy fonákra, ám a fiatalabb gyermeki könnyedséggel ragadta meg az ütni készülő csuklóját. Az asztalra szorította azt, olyan egyszerűséggel, mintha a vele szemben lévő nem legalább harminc kilóval lett volna nehezebb nála. Két pillanat sem telt el a mozdulatsor között, a levesesnek felocsúdni sem volt ideje, ugyanis a Kölyök másik kezében ott pihent egy apró, ám annál élesebb kés, melynek pengéjének csücskét a szőrös férfi arcához szorította.
- Nem ajánlom - nézett mélyen a fiú a férfi szemébe. Fekete íriszei kegyetlen ridegséget árasztottak magukból, az idősebben pillanatok alatt fagyott meg a vér, szívverése felgyorsult, ám légzése szinte észrevehetetlenné vált. Verejték foltok jelentek meg halántékán, miközben pislogás nélkül meredt a kimért gyilkosra.
A fiú végül leengedte kését és elengedte a férfi csuklóját.
- Én…
- Ne - szakította félbe a fiatalabb a magyarázkodni akaró levesest. - Hagyjuk ezt most!
A férfi bólintott, azzal lassan felállt és pipáját is visszahelyezte szájába.
- Iszol valamit, amíg vársz? - kérdezett végül csak ennyit a Kölyöktől.
- Egy kávét.
- Legyen kettő! - szólt közbe a beszélgetésbe egy új, ismeretlen hang. Annak tulajdonosa a körablakú konyhaajtó előtt állt, negédes mosollyal arcán. A szintén harmincas férfi egységes sötétkék öltönyszettet viselt, csontos ujjai között ezüst cigarettatárcát forgatott, miközben szemeivel a Kölyköt vizslatta.
- Főnök, maga mikor…? - makogott zavartan a leveses, ám a pult mögül éppen kilépő illető félbeszakította.
- Hozzá jöttem - biccentett a fiú felé, ahogy a dohánytárcából elővett egy szálat, amit keskeny, érdes ajkai közé helyezett. Kérdés nélkül húzta elő öngyújtóját, pillanatokkal később pedig már tüdőzte is le cigarettát. - Menj, csinálj nekünk két kávét, amíg elbeszélgetünk!
Az előtte barátságtalan, mogorva kötényes szemforgatás és zokszó nélkül fújt visszavonulót a konyhába. Ahogy elhaladt az öltönyös férfi mellett, megcsapta annak makulátlan, fenséges illata. Egyszerre volt édes és kesernyés, túl sok és túl kevés, mégis pont elég.
A konyhaajtó bezárult, és csak ketten maradtak a kora reggeli napsütésben úszó helyiségben. Az öltönyös kényelmes tempóban lépett a fiatalabb asztalához, lassú, kimért mozdulatokkal húzva ki a fiúval szemközti széket, miközben az a koszos asztalra helyezte eddig szemét takaró fejfedőjét.
- Mi mondanivalód van nekem? - kulcsolta össze ujjait, ahogy a morzsás lapra fektette fel alkarjait. Kisimult arcmimikával vizslatta a Kölyköt, kinek minden pillantása felért egy szíven döféssel.
- Kwon Minhwan halott.
Hangja sima volt, nyugodt, mintha csak az időjárásról beszélt volna.
- Meglátott valaki? - fújta ki tüdejéből a füstöt.
- Sosem látnak meg - felelt hidegen.
- Ne csinálj ebből büszkeségi kérdést, válaszolj őszintén! - A férfi a mondat közepén egész testében megremegett. - Meglátott valaki?
A fiú alig látható mosolyra húzta ajkait.
- Nem.
A vélhetően idősebb zakója belső zsebébe nyúlt és elővett belőle egy borítékot. A Kölyök felé hajította azt, majd ugyanazzal a lendülettel felpattant székéből.
- Itt a pénzed! - mondta, és még hozzátette - Benne van a következő megbízásod is.
A fiú kezei közé vette a papírköteget, pár másodpercig számolt, majd az egyre idegesebben toporzékoló férfire nézett.
- Határidő?
- Nincs - válaszolt azonnal. A fiú kérdőn vonta fel szemöldökét, erre már ő is felállt helyéről.
- Nincs? - lépett közelebb, szinte már a másik fülébe duruzsolva. - Talán számítasz rá, hogy nem térek vissza?
A férfi nem válaszolt, görcsösen tartotta egyenesen a nyakát, olyannyira, hogy ha lehetősége lett volna nagyban kontrollálni az izmait, még a füle sem mozdult volna a Kölyök irányába minden alkalommal, amikor az levegőt vett mellette. A fiatalembernek gyanús volt ez a fajta ijedt merevség, de nem szólt semmit.
- Helyszín?
A férfi meglazította nyakkendőjét, és válaszadás előtt még nyelt egyet.
- Észak.
A szó a Kölyök torkán akadt.
- Célpontok száma?
- Ismeretlen.
A hirtelen beállt csend miatti feszültséget késsel lehetett volna vágni a levegőben. Az idősebb fuldoklott a por és füst áztatta apró helyiségben, ezen pedig a fiú állhatatos tekintete sem segített, mely tőrként szúrta a másik lapockáit.
- Nem sok támpontot adsz nekem, Hyunjun - a fiatalember megkerülte a megmerevedett nagyfőnököt, miközben lassan ízlelgetve formálta meg a szavakat. - Mi ennek az oka?
- Nem azért fizetlek, hogy kérdezősködj! - emelte rá izzó tekintetét a Déli körzet vezetője, egész testével a fiú felé fordulva. - Elég annyit tudnod, hogy Északra kell menned! Világos?
A Kölyök bólintott.
- Helyes! Ebben az esetben távozhatsz. Legközelebb akkor akarlak látni, ha végeztél a munkáddal! - élesen parancsoló hangneme elcsuklott a mondat végére, leleplezve az egykori városi ficsúr igazi valóját.
A fiatalember elmosolyodott, alig észrevehetően, hátborzongató nyugodtsággal. Lassan hátrálni kezdett, kifelé a levesezőből, pillantásait nem levéve a továbbra is görcsösen merev Nam Hyunjunról.
- Értettem… Főnök!
Már nagyon vártam, hogy jelentkezz az első résszel, és nem okoztál csalódást egyáltalán ^-^ Örülök, hogy egyfajta alapszituáció leírásával kezdet az egészet, így könnyű volt a fejemben helyrerakni, hogy milyen körülmények között is játszódik a történet. Kíváncsi vagyok, hogyan fogod a többieket beépíteni a történetbe, illetve az a négy góré kiléte is érdekes számomra, még ha kulcsfontosságú szerepet nem is töltenek be -még?-. Remélem a továbbiakban is megmarad ez a fajta titokzatosság és rejtett morbidság, amit felfedezni vélek a soraid között és akármennyire is szeretnélek sürgetni a folytatással, kérlek ne siesd el mert már csak magamból kiindulva azt tudom mondani, hogy a kapkodásból sosem lesz semmi jó!XD És szeretnék tőled ugyanilyen "minőségit" olvasni, ha lehet ilyet mondani; színt vittél a ficik világába ezzel:3 Szóval kitartást hozzá^^ (( lehet egyedül vagyok ezzel, de engem szokott foglalkoztatni egy-egy bérgyilkos vagy elhíresült személynek a háttésztorija, hogy mi befolyásolta, térítette arra az útra és hogyan sikerült ezt végbevinnie, esetleg voltak-e támogatói vagy egyedül küzdötte fel magát >o< )) nincs bocsánat a -viszonylag- hosszú mondandómért, megérdemled! uwu
VálaszTörlésErre igazán nem tudok mást írni: Köszönöm!
TörlésHálás vagyok a bíztató szavakért, mondjuk szükségem is van rájuk, mivel ebben a műfajban még egy picit bizonytalan vagyok, de ha olyan kis cuki rendszeres olvasóim lesznek, mint te, akkor már csak azért is végig fogom ezt írni. Mondjuk így is úgy is befejeztem volna, de ez egy jóval hosszabb projektnek indul, mint bármi más. Számomra egy ilyen műfajú történet írásához rengeteg idő kell, és ahogy említetted, nem fogok sietni a folytatással, mivel tényleg minőségi fejezeteket szeretnék kiadni a kezeim közül, ez pedig rövid időtartam alatt nem fog sikerülni.
Természetesen a benned megfogalmazódott kérdésekre választ fogsz kapni, mivel én is utálom, ha úgy fejeznek be valamit, hogy nem tudok meg mindent amit akartam!
Igyekszem megtartani ezt a stílust, és ennél a ficinél kifejezetten figyelni fogok arra, hogy ne veszítsem el, mivel nekem szokásom úgy hirtelen elkalandozni, és ez az írásnál is néha meglátszik.
Ami a minőséget illeti: komolyan meghatottak a szavaid, és esküszöm már csak miattad rohadt jól meg fogom írni ezt a történetet. Viszont már most szólok, hogy ezek a részek valamikor hirtelen felindulásból keletkeznek, és ez pont azt tükrözi, hogy ehhez a ficihez nekem hangulat kell. Például, ha nagyon dühös vagyok valakire, olyan morbid és horrorhoz méltő jeleneteket tudok írni, hogy még magam is megijedek! xD Szóval ha esetleg majd egyszer a jövőben (nem feltétlenül itt) megrémülsz egy írásomtól, akkor valószínűleg épp kinyírtam valakit! xDD Na, de érted te a lényeget!
Mégegyszer köszönöm a kedves szavaidat és ezt a jó hosszú véleményt. Ígérem neked, hogy a második fejezet és legalább ennyire minőségi lesz. ^^
Háát ez nagyon jó alig várom a következőt. Nagyon jó a sztori és jól is írsz alig várom a következőt :)
VálaszTörlésamúgy bocsi nem vagyok olyan aki hosszan le tudja írni a gondolatait de tényleg jó :D
VálaszTörlésSemmi baj, én már annak is örülök, ha te örmödet leled ennek olvasásában! ^^
TörlésSietek a következővel.
Szia Drága!
VálaszTörlésFejlécváltás <3 Örülök neki nagyon, ez sokkal jobban mutat itt! ^^
Ahh, ez a műfaj nagyoooon illik hozzád szerintem, mert itt nagyon ügyesen meg tudod csillogtatni a tudásod :) Ezen az írásodon érezni lehet hogy gondolkodás terén elég érett vagy, nem csak egy tinilány :) Bár nem tudom, hogy valójában tinilány vagy, vagy sem, mert igazából gőzöm sincs a korodról :D Facebook alapján 19, kinézet alapján viszont maximum 15-nek néznélek (ne haragudj ám meg :3).
Először a "negatívumokról": van néhány vesszőhibád (ha akarod, akkor jelezhetem majd azokat, amiket észreveszek, de ilyeneket általában csak privátban szoktam megtenni), illetve még mindig lehet találni pár, amiket szerintem nyugodtan összevonhatsz, sokkal gördülékenyebbé válna tőle a szöveg :) Illetve találni még egy-két elírást, de alig. Mellesleg azért külön dicséretet érdemelsz, hogy az írásodból ítélve ismered az egyezség és az egyesség közti különbséget ;)
Akkor jöjjenek a pozitívumok:
Az első két bekezdésben egy rettentő érdekes témát feszegetsz, amit már sokan mások is megtettek előtted (nem ficekben), én mégsem tudom megunni ezt a témát. Volt is ezzel kapcsolatban egy roppant érdekes kísérlet, hogy valójában az emberek többsége alapvetően "rossz", vagy csak a hatalom teszi őket rosszá? Ne haragudj, hogy ha totálisan nem érdekel, de azért én elmesélem a kísérlet lényegét, mert nagyon erősen kapcsolódik ahhoz, amit te írtál ;)
A kísérlet alapvető kérdése az volt, hogy egy jó ember képes lenne-e kivégezni egy másik, ártatlan embert? Természetesen erre mindenki kapásból rávágná, hogy nem, én nem lennék rá képes, de vajon mit tennének ezek az emberek, ha élesben menne a dolog? Erre a kérdésre kereste a választ a Milgram-kísérlet. A lényege az volt, hogy volt két személy közül az egyikük elvileg véletlenszerűen lett a tanár, a másikuk pedig a tanuló (gyakorlatilag nem így történt, mert a tanuló nem csak egy átlagember volt, hanem beavatott, de ez most nem lényeges). A lényeg, hogy a kísérletre jelentkező teljesen átlagos emberek mindig a tanár szerepét kapták, és azt parancsolták nekik, hogy ha a tanuló helytelenül válaszol a feltett kérdésre, akkor nyomjanak meg egy gombot, ezzel áramot vezetve a tanuló testébe. A dolog nehézsége, hogy minden egyes rossz válasz után emelték az áramütés erősségét. Természetesen valójában nem szenvedett áramütést a tanuló, csak "eljátszotta" (sikítozott, könyörgött, ilyesmi), de a kísérletben résztvevők azt hitték, hogy mindez élesben megy.
A pszichiáterek úgy gondolták, hogy az amerikai társadalomnak csupán 1%-a lenne képes elmenni a legnagyobb feszültségig (ami már halált okoz), mert ez szadista viselkedés. Mi lett az eredmény? 65%. Az emberek 65%-a képes volt megölni egy másik embert (valójában persze nem ölték meg, de ők azt hitték), csupán azért, mert ezt parancsolták nekik, és mert tudták, hogy a felelősség nem őket fogja terhelni. Érdekes téma mindenesetre, az biztos (ha érdekelnek ezek a dolgok, akkor küldhetek ezzel kapcsolatban egy nagyon jó videót :3). A lényeg, hogy örülök, hogy beleírtad ezt a dolgot, bár én ezt mind tudom és ismerem, de a legtöbben nem, így jó dolog, hogy te beleírtad a ficedbe, hátha valaki elgondolkodik a témán :)
Tetszik az is, ahogy leírtad, hogy a Kölyöknek ugyanúgy volt szerető családja, stb. Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy viszonylag normális családban felnövő emberből nem lesz gyilkos, pedig azért a genetikai tényezők is gyakran közrejátszanak.
Amúgy a Kölyök egyelőre pszichopatának tűnik, és bírnám, ha az lenne :3 Elég szimpatikus amúgy *-*
Nah, köszönöm, hogy olvashattam, kíváncsian várom a folytatást!
De én is úgy gondolom, hogy nem kell elsietned, te is tudod, hogy ez egy elég komoly téma, szóval elég, ha szépen, lassan írogatod, a lényeg az, hogy alapos legyél! ;)
Bomi
Szia! ^^
TörlésFejlécváltás bizony! Az első nekem sem igazán tetszett, de csak később vitt rá a lélek, hogy csináljak egy másikat. De megérte, mert tök jól néz ki! ^^ (Igen, szerény vagyok)
Nagyon örülök, hogy így gondolod, (legbelül én is mindig éreztem, hogy egy szadista történet a nekem való) bár még kissé bizonytalan vagyok ebben a műfajban, de leginkább azért, mert most tényleg nagyon oda kell figyelnem arra, amit írok. (Nem mintha eddig csak úgy vakon gépeltem volna, de érted te ezt). Oh, köszönöm :3 Az intelligenciám az egyetlen dolog, amire büszke vagyok.... (ego-lego). Ami a koromat illeti; Ez egy kicsit emlékeztet a Let's Be Alone Together legutóbbi fejezetére, amiben Kris gimnazistának nézte Lay-t, miközben majdnem egyidősek voltak. Na, itt csak az a különbség, hogy én nem találom sértőnek, hogy ilyen fiatalnak gondolsz, mert valóban az vagyok. Bár ezzel is sok dilemmát szoktam okozni az embereknek, mivel eddig még egyszer sem találták el a pontos életkorom. Hiába, kölyökpofával lettem megáldva. :3 (((Ezt így mellékesen megjegyzem, hogy mikor conon elmondtam Letty-nek mennyi idős vagyok, majdnem kiestek a szemei a döbbenettől. Aztán még párszor felemelegette, hogy nem nézek ki annyinak. Mondjuk, te közelebb jártál az igazsághoz, mint ő. ^^)))
Annyira örülök, hogy csak ilyen vessző és gépelési hibákat említettél. A vesszőkről tudok, de hát mit csináljak ha az a dög Word állandóan kijavít? xD (Költői kérdés volt). Engem meg zavar az a rohadt kis zöld csíkocska, a szavak alatt. Eh ~ tudom, nem kéne egy béne szövegszerkesztőre hagyatkoznom... (Mondjuk egy magyar tanár végzettségű apa mellett illene helyesen írni). És igen, nyugodtan fejemhez vághatod ezeket a vesszőhibákat, mert magamtól úgyse találom meg őket.
Ja, és az efféle kísérletekkel is zaklathatsz, mert ezeket én rendkívül érdekesnek találom, és nagyon szeretem őket. Az viszont már meg sem lep, mi lett a kísérlet eredménye: mindig is tudtam, hogy az emberek nagy része könnyen irányítható, na de ennyire? Eh, na mindegy.
A Kölyök az én kölyköm... (Na előjön a humorom is...) De komolyan. Valahogy, amikor róla írok, olyan érzésem támad, mintha a saját gyerekemről beszélnék, ami azért furcsa, mert nekem nincs gyerekem, és nem is terveztem, hogy lesz. (De, ugye ez még változhat). Viszont abban biztos vagyok, hogy ha a Kölyök a valóságban is az én gyerekem lenne, akkor már 100%, hogy pszichopata lesz! (És igen, itt lehordom a saját anyai ösztöneimet). Mondjuk azért lenne az, mert.... khm. Na jó, ez nem komment téma. :3
De a Kölyök amúgy egy szadista, szóval szerintem imádni fogod. ^^
Én köszönöm, hogy elolvastad és, mellé még véleményt is írtál nekem. Ígérem nem fogom elsietni a következő fejezetet, és tényleg igyekszem tökéletes minőséget kiadni a kezeim közül.
Puszi: Noel <3